Kik lesznek az idei év közönségdíjas orvosai?

Újra lehet szavazni a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj jelöltjeire! –

 

A Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány hagyományteremtő szándékkal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra. A járványhelyzet miatt felfüggesztett szavazás mostantól folytatódik, és egészen július 31-éig tart.

 

 

A köszönet különdíja

A váratlanul jött, és az egész világot megbénító vírushelyzet egy Helytállási különdíj létrehozására is ösztönözte a díj alapítóit. A rendhagyó elismerésre a járvány idején is aktívan dolgozó orvosokat lehet jelölni, közülük pedig a zsűri választja ki a díjazottat.

 

Autentikus átadó

„Meggyőződésem, hogy a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj épp ezt a célt szolgálja. A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj küldetése elismerni és inspirálni az egészségügyben dolgozó kiváló szakembereket, hiszen az ő tudásukra, elkötelezett munkájukra mindenkinek szüksége van.” – vallja Dr. Jójárt Ferenc, Goowill Pharma alapítótulajdonosa, aki úgy gondolja a díj átadásának legautentikusabb helye Szeged, ahová Szent-Györgyi Albert 1931 januárjában érkezett családjával. 1945-ig volt a szegedi tudományegyetem orvosi vegyészeti intézetének professzora s az 1940/41-es tanévben az egyetem rektora is.

Az elismerések átadásnak nem csak a helyszíne, hanem az időpontja is emblematikus lesz, hiszen a díjakat szeptember 16-án, Szent-Györgyi Albert születésnapján – amely egyben a C-vitamin világnapja is – vehetik majd át a legjobbak.