Nobel-díj ihlette elismerés

– Átadták a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjakat –

A Nobel-díjas professzor, Szent-Györgyi Albert nevével fémjelzett díjat 2017-ben hívta életre a Goodwill Pharma Az Egészségért Közhasznú Alapítvány. A díjjal a páciensek fejezhetik ki köszönetüket az orvosszakma legelhivatottabbjainak. Míg a járvány idején virtuálisan, addig most újra pompás díjátadó ünnepség keretében adták át az elismerést az MTA különtermében. Szent-Györgyi Albert özvegye, Marcia Szent-Györgyi videóüzenetben gratulált a díjazottaknak. Az ünnepi műsor keretében Nagy Ervin, Szent-Györgyi Albert élete ihlette kalandregényből olvasott fel.

2017-ben volt 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert kutatásainak elismeréseként átvehette az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat. Az évforduló alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány hagyományteremtő szándékkal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat. A díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy akár a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon. A Goodwill Pharma két alapító tulajdonosa dr. Kardos Mária és dr. Jójárt Ferenc által létrehozott orvosi díj, Szent-Györgyi Albert szellemi örökségének filozófiájában valósult meg, mely mára a jelöltek számára felér egy szakmai elismeréssel, ugyanakkor annál jóval több. A közönségdíjra maguk a páciensek jelölik az orvosokat, rendhagyó módon saját, személyes történeteikkel.

A különdíjasokról azonban ezúttal is háromtagú zsűri döntött, amelynek tagjai: Dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója; Máté Krisztina, producer, televíziós műsorvezető, főiskolai tanár, és Prof. Dr. Klivényi Péter, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Neurológiai Klinika tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA doktora.

Dr. Jójárt Ferenc, a Goodwill Pharma tulajdonosa, a díj főtámogatója nevében köszöntötte a díjazottakat és a ceremónián megjelent orvosokat, akik között többen az előző évek díjazottjai voltak:

„Szent-Györgyi Albert neve és munkássága az évek során magasztossá vált, hiszen az orvosi Nobel-díjjal határokat nem ismerve olyan magasra tette a mércét, amiről egészen eddig senki sem álmodhatott Magyarországon. A Goodwill Pharma Nyrt. Szent-Györgyi Albert munkásságának és nevének őrzője és ápolója. Gondolkodásmenetét képviseljük, immáron tőzsdén jegyzett vállalatként pedig példaértékű számunkra kitartása és munkássága. A Szent-Györgyi vitamincsalád létrehozása mellett minden alkalmat megragadunk, hogy a Professzor emlékét öregbítsük, és hozzásegítsük az emberiséget, hogy minél inkább megismerjék történetét. Ebből a célból hoztuk létre a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat is, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretnénk adományozni, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra.„– mondta.

A díjazottaknak Szent-Györgyi Albert özvegye, Marcia Szent-Györgyi is elismerését fejezte ki: „Nem tudunk elég hálásak lenni az egészségügyi dolgozóknak és kutatóorvosainknak azért, amit nap mint nap tesznek értünk. Gratulálok a 2023. évi díjazottaknak. Ezúton köszönöm a betegellátásban tett kimagasló munkájukat, nagy megtiszteltetés, hogy ma szólhatok Önökhöz! Kívánok Önöknek, valamint betegeiknek békét és jó egészséget!


„A díj sok esetben adott már új lendületet, sőt volt, hogy megváltoztatott egy életet, visszaadta a gyógyítás örömét. Szívből hisszük, hogy sok kolléga dolgozik az országban, akik az elismerést és köszönetet kiérdemlik, ezt mutatja a 2 620 számú jelölés, a 151 105 szavazat, amit a díjra jelölt orvoskollégák kaptak. Ők azok, akik inspirálhatják az orvostársadalmat, azokat, akiket ugyanilyen motiváció hajt, mint, ahogy Szent-Györgyit is, aki segítette kollégáit, közhaszonná tette eredményeit, inspirálta és támogatta azokat, akik valamilyen módon jobbá szerették volna tenni a világot, és átadták a tudásukat.”
– mondta Dr. Kardos Mária, a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány szóvivője.

***

Az idei év kitüntetettjei:

A közönségdíjasok:

  • Délnyugat-Magyarország
    Dr. Szabó András

Belgyógyász háziorvos, Szabó és Társa Egészségügyi Bt

Testreszabó Kft cégvezetője, Pécs

  • Észak-Magyarország
    Dr. Bíró Attila

Háziorvostan szakorvos, foglalkozás-orvostan szakorvos

BIRÓ DOKTOR Egészségügyi Szolgáltató Kft, Jászárokszállás

A 14366. számú Praxisközösségi Konzorcium vezetője

Visznek Községi Önkormányzat vegyes háziorvosi körzete

  • Délkelet-Magyarország
    Dr. Tamasi József

Belgyógyász, népegészségtan szakorvosa, magánorvos

Kiskunfélegyháza

  • Északnyugat-Magyarország
    Dr. Szijjártó László

Gyermekgyógyász és gyermektüdőgyógyász szakorvos

Karolina Kórház és Rendelőintézet, Mosonmagyaróvár 

Beatrix Királynő Városi Kórház, Winterswijk

Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei területi szervezetének elnöke

  • Északkelet-Magyarország
    Dr. Obbágy Veronika

    Tüdőgyógyász főorvos
    Prestige Magánkórház, Nyíregyháza
  • Közép-Magyarország
    Dr. habil Kriván Gergely

Osztályvezető főorvos
Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs osztály, Budapest

  • Dr. Czakler Éva

Mentőszakorvos, honvéd, katasztrófa orvos
Az Országos mentőszolgálat kivonuló mentőorvosa és szolgálatvezető főorvosa, Budapest
Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány kuratórium alelnöke

***

Különdíjasok:

Goodwill Pharma Életműdíj:

  • Dr. Pászthy Bea PhD
    egyetemi docens, klinikai főorvos
    Semmelweis Egyetem, Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest

Goodwill Pharma Különdíj:

  • Dr. Alzubi Ali 
    Sebész, Klinikai Onkológus főorvos
    Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet, Orosháza