Szent-Györgyi Albert özvegye közel a 80-hoz is elbűvölően néz ki

Marcia Szent-Györgyi is üzent a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj jelöltjeinek.

Véget ért a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra szóló jelölési időszak, amelynek során betegek százai jelölték saját történeteikkel orvosaikat, így megköszönve munkájukat. A jelöltekre 2020. február 16-tól lehet szavazni.

A díjat a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány 2017-ben hozta létre a világhírű magyar tudós kutatásainak elismeréseképp kapott orvosi és fiziológiai Nobel-díjának 80. évfordulójára. A professzor özvegye az első megkereséskor azonnal a kezdeményezés mellé állt.

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj
– Gratulálok azoknak a kiváló orvosoknak, akiket idén jelöltek a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra! Köszönöm elkötelezett munkájukat, amellyel kivívták mind a betegeik mind a közösség elismerését. Őszinte tiszteletemet küldöm minden egyes ápolónak és orvosnak, aki azon dolgozik, hogy a lehető legteljesebb gondoskodást tudja nyújtani. Minden egyes jelölés egy-egy kórtörténetet képvisel, és egy beteg háláját fejezi ki. Csodálatom fejezem ki eme gyönyörű megemlékezésért dr. Szent-Györgyi Albertről – mondta az idén 79 éves Marcia Szent-Györgyi, aki a díj szellemiségét a kezdetektől támogatja.

Marcia Szent-Györgyi a Nobel-díjas tudós negyedik, utolsó felesége volt. A férfi 83 volt, amikor feleségül vette a 35 éves festőnőt. Szent-Györgyi Albert vele töltötte élete utolsó tíz évét. A mai napig szívesen ápolja férje emlékét.

A három évvel ezelőtt alapított Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat idén is 9 szakembernek adják át. 7 díjazottat a nagyközönség szavazatai alapján választanak ki. A szavazás február 16-án indul a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj honlapján (www.szentgyorgyialbertorvosidij.hu), és március 16-ig tart.

A különdíjakról egy szakmai zsűri dönt, két kiváló orvos mellett a civil oldalt Máté Krisztina képviseli. a díjakat 2020. április 23-án a Magyar Tudományos Akadémián egy ünnepélyes esemény keretében adják át.